food & spirit

Gasztronómia. És minden, amit érdekesnek találok. "Mindenevő" vagyok. Nekem, egy jól megírt Töltött káposzta recept olvasása többet jelent, mint három közepesen megírt novelláé. Ha valaki elolvassa Hamvas Béla, Rántott leveséről szóló gondolatát, akkor már nincs is miről beszélnem.

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

2012.05.29. 14:16 Foodafok

AMBRA - Signs Of Love

 

"A teremtés, a lét kezdete, értelme, célja, törvénye mellett az embernek születésétől fogva tudott, a kezdetek kezdetéből magával hozott tudása a beavatás is.

Azt, hogy mi a beavatás, éppen úgy nem kell tanítani, mint azt, hogy mi a lét, mi a lélek, mi az élet, s mindennek mi az értelme és célja. A lélek legmélyébe ágyazva él a tudás a beavatásról, a tudás arról, hogy a természet világosságába születni nem elég - a földi élet igazi értelme és célja, hogy itt, ebben a sorsban, ebben az Énben, térben, időben, közösségben meg kell születni még egyszer, meg kell születni másodszor, az anyagi világosságnál fényesebb világosságba.
A beavatás éppen olyan ősélmény, mint a lét, a lélek, az élet, a sors, a valóság.

Az archaikus emberiségben a beavatás a legfontosabb, az egész életet eldöntő intézmény volt.

Aki nem esett át rajta, az mindössze egyszer született volt..."

Hamvas Béla

 

Szólj hozzá!

Címkék: zene video chill ambra


2012.04.12. 11:04 Foodafok

Christina Aguilera - Dirrty (HD)

Szólj hozzá!

Címkék: zene video christina.aguilera


2012.04.02. 23:49 Foodafok

Tofu

A tofu egy kínai eredetű élelmiszer, melyet szójatej megaltatásával és a visszamaradt „túró” összenyomásával készítenek. Magyarul hívják még szójasajtnak. A tofu a kínai konyha alapvető élelmiszere és hagyományosan része a japán, koreai és a délkelet-ázsiai országok konyhájának. Mára az egész világon széles körben elterjedt, magas fehérjetartalma miatt főleg a vegetáriánusok étrendjében foglal el fontos szerepet a Föld más részein, mint húspótló. Ez a szójából készült termék alapvetően íztelen és szagtalan, de jól átveszi egyéb élelmiszerek és fűszernövények ízét, ezért édes és fűszeres ételek elkészítésére egyaránt alkalmas. Természetesen nem csak nyers, hanem ízesített formában is készítik. Állaga az egészen lágytól a keményig terjedhet. Változatosan felhasználható, egyes fajtái nyersen fogyaszthatók, de lehet sütni, főzni, párolni, fűszerezni, illetve levesekbe is kedvelt betét.

tofu.1.jpg

Előállítása:

A tofut szójatej koagulációjával (denaturáció) és a kicsapódott „túró” összenyomásával készítik. A szójatejet szójabab beáztatásával, összezúzásával, forralásával és leszűrésével állítják elő.

A szójatejben lévő fehérje kicsapódását általában kalcium-szulfát hozzáadásával érik el, ez a legáltalánosabban használt koaguláló szer kínai tofu előállításánál. Használnak még erre a célra magnézium-kloridot vagy citromsavat.

forrás:wikipedia

Szólj hozzá!

Címkék: zöldség sajt vegetáriánus


2012.04.01. 14:20 Foodafok

A mai napon - IV. Károly magyar király

Meghalt I. Károly egykori osztrák császár és cseh király, IV. Károly néven magyar király

IV. KÁroly király 1916.jpg

A Portugáliához tartozó Madeira szigetén 34 éves korában halt meg. Ferenc József utódjaként 1916-ban lépett a trónra. I. Károly, akinek felesége Zita, Bourbon-Pármai hercegnő volt, különbékére törekedett a szövetségesekkel. 1917. márciusában már nyilvánvalóvá vált a Monarchia válsága és kimerültsége. I. Károly császár - miután lemondott felségjogai Ausztriában való gyakorlásáról - 1918. 11. 13-án IV. Károly királyként lemondott a magyar trónról is. Első puccskísérlete meghiúsult a magyarországi és a nemzetközi ellenálláson, vissza kellett térnie Svájcba. 1921. októberében, második restaurációs kísérlete során a katonaság felesküdött rá Sopronban. A kormány mellett álló csapatok a budaörsi csatában feltartóztatták a rá felesküdött egységeket, IV. Károly a magyar kormány fogságába esett. Az antanthatalmak Károly kiadatását kérték, majd feleségével együtt Madeira szigetére szállították száműzetésbe.

forrás:ezenanapon.hu

Szólj hozzá!

Címkék: mai.napon


2012.03.30. 10:29 Foodafok

Atilla nagykirályunk és Árpád apánk sírja a Pilisben?

A magyarságot évszázadok óta foglalkoztató rejtély most megoldódhat: ha beigazolódik Lánszki Imre feltételezése, akkor a Budakalász közelében fekvő hegyek rejtik Attila és Árpád fejedelem sírját. Lánszki tizenkét évvel ezelőtt a lányával gombászott a Nagy-Kevély-hegy keleti oldalán. A tudós ekkor fedezett fel szabályos formájú, emberi kéz nyomát őrző épületmaradványokat.

Arra következtetett, hogy valaha itt egy vár állhatott, s kutatásai alapján arra jutott: itt állhatott a hunok birodalmi központja, Sicambria, ahol később ős Buda vára szerveződött. Néhány évvel ezelőtt műholdas felvételek készültek, amelyeken kirajzolódnak az U alakú udvar és a várfal maradványai. A középkori leírások és metszetek alapján is jól azonosítható a várfal. Ráadásul nemrég Törökországban előkerült Mátyás király egyik eltűnt krónikájának törökre lefordított változata, a Tarih-i Üngürüsz, amely a magyarok történetével foglalkozik.

A krónika olyan támpontokat adott, amelyeket korábban nem ismertünk, értekezik Attila temetésének körülményeiről és a helyszínről is. Lánszki azután megtalálta az Attila temetkezési helyéül szolgáló barlangrendszert, közelebbről pedig az egyik szikla kiszélesedő bejáratát, amit fedőlappal zártak el.

Lánszki már bejutott ide, amikor kutatásához csatlakozott dr. Kováts László Dezső professzor is, aki a fizika módszereivel segítette a titok feltárását.

– Amikor Lánszki segítséget kért, hőkamerával a talajból kivezető hőnyomokat elemezve azonosítottuk azokat a pontokat, ahol várhatóan eredményesen be lehet jutni a leírások szerint is létező föld alatti járatokba. A vár ivóvízrendszerét is pontosan azonosítottuk, a vizet vezető folyosókkal, ciszternákkal együtt, amelyekben ma is jó minőségű, iható víz található – magyarázta a professzor.

A két kutató csütörtökön helikopterre szállt, és a levegőből mintegy ezerötszáz hőképet készített. Falakat, sírhelyeket különítettek el, áprilisban pedig barlangászokkal kezdik meg a terület feltárását. Azt mondják, már megkapták a szakhatóságtól a szükséges engedélyeket. Ha igazolódnak a feltételezések, Attila sírját egy körülbelül száz köbméteres üreg rejti, amelynek falai két és fél méter vastagok. Ha a két kutató sikerrel jár, az igazi tudományos szenzációt és egy ókori titok megfejtését jelenti.

forrás: http://www.hunhir.info/index.php?pid=hirek&id=51001

Arpad-lovas-szobra.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: történelem


2012.03.29. 23:09 Foodafok

Fekete vér


szólj hozzá: Fekete vér

forrás:videa.hu

Szólj hozzá!

Címkék: video tojás


2012.03.29. 14:48 Foodafok

A mai napon - Mindszenty József

 

Megszületett Mindszenty József bíboros-hercegprímás, esztergomi érsek.

1892. 03. 29.

 

Eredeti nevén: Pehm József 1948 tavaszán a magyar kommunista kormánnyal konfliktusba keveredett a felekezeti iskolák államosítása miatt. 1949-ben hazaárulás vádjával életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek. Az 1956-os forradalom idején Mindszentyt kiszabadították házi őrizetéből, és november 3-i beszédében követelte a tőkés viszonyok helyreállítását, valamint az egyház régi hatalmának és földbirtokainak visszaadását. A Nagy Imre-kormányt nem ismerte el. A felkelés leverése után az amerikai nagykövetségen talált menedéket. 1971. 09. 28-án a magyar kormány által adott amnesztia alapján elhagyta a követségi épületet, majd az országot és a pápa sürgetésére Rómába utazott. Mivel a Vatikán kereste a megegyezést Magyarországgal, Mindszentyt 1974-ben felmentették hivatalaiból. Bécsben 83 éves korában halt meg. Hamvait hazahozták Mariazellből.

forrás: ezenanapon.hu

Szólj hozzá!

Címkék: mai.napon


süti beállítások módosítása